Gyógymasszőr tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Gyógymasszőr tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 726 01 0010 5201)

A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció.

Az elméleti képzés helye: 6000 Kecskemét, Izsáki u. 5. Bács-Kiskun Megyei Kórház, Nővérszálló Előadóterme.

A gyakorlati képzés helye: az adott kórház, fürdő, gyógyintézmény munkarendje szerint, egyénileg egyeztetett időpontokban.

A képzés időtartama: 11 hónap, 650 óra (150 óra elmélet + 500 óra gyakorlat). Az elméleti képzésre 2 x kb. 3 hónapon át tartó időszakban, egymástól néhány hét szünettel kerül sor. A gyakorlati képzés az első elméleti blokkot követően kezdődik.

A képzéshez szükséges végzettség: középiskolai végzettség, érettségi. (Érettségivel nem rendelkezők részére ajánljuk az európai végzettséget adó Nemzetközi Masszőr szaktanfolyamunkat - ide kattintva.)

Tantárgyak: Modulok:

• 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban
• 2326-06 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
• 2328-06 Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés
• 2327-06 Első ellátás-elsősegélynyújtás
• 2390-06 Masszázs alapozás
• 2391-06 Masszázs
• 2392-06 Masszőr szakmai szolgáltatás
• 2393-06 Gyógymasszázs

Az órák:

  • ' A ' csoport ' A ' csoport: szombat 09-16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' A ' csoport ' A ' csoport: 2010. szeptember 18. szombat 9 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 189 000 Ft. (Regisztrációs díj: 20 000 Ft, a többi egy összegben beiratkozáskor fizetendő.)

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj: 20 000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 79 000 Ft,
3 hónap elteltével: 60 000 Ft, 6 hónap elteltével: 50 000 Ft. Összesen: 209 000 Ft.

Vizsgadíj: jelenleg 60 000 Ft.

Aktuális kedvezményekről, ajándékokról a tájékoztató levelünkben olvashat, melyet postai úton vagy elektronikus levélben juttatunk el Önhöz! (Előjelentkezési kedvezmény - ingyenes angol kezdő nyelvtanfolyam - költségmentes Europass - vizsgadíjvisszatérítés - üdülési csekk - stb.)

Nézze meg videónkat gyógymasszőr képzésünkről !

A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert MASSZŐR (GYÓGYMASSZŐR) szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: Kárpáti Krisztián - Telefonszám: 06 70 / 255 28 85

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket:
www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Gyógyszertári asszisztens tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Gyógyszertári asszisztens tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (52 720 01 0010 52 03)

A képzés célja: A gyógyszertári asszisztens a gyógyszerellátás valamennyi területén gyógyszerész irányítása és ellenőrzése mellett gyógyszer-gazdálkodási teendőket, szakmai és gazdasági, ügyviteli teendőket lát el, a gyógyszerkészítés egyes részműveleteit végzi.

A képzés időtartama: 10 hónap.

Az elméleti képzés helye: Katona József Gimnázium, Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A gyakorlati képzés helye: az adott gyógyszertár munkarendje szerint, egyénileg egyeztetett időpontokban.

A képzéshez szükséges végzettség: érettségi vizsga.

Tantárgyak: Modulok:

2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban
2326-06 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
2328-06 Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés
2327-06 Első ellátás-elsősegélynyújtás
2399-06 Gyógyszertári asszisztens adminisztratív és ügyviteli feladatai
2400-06 Gyógyszertári asszisztens gyógyszerkészítéssel kapcsolatos feladatai
2730-06 Gyógyszertári asszisztens gyógyszerellátással kapcsolatos feladatai

Az órák:

  •  ' A ' csoport: péntek 16-20 és szombat 09-14 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  •  ' A ' csoport: 2010. szeptember 24. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 249 000 Ft tankönyvekkel.

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj: 24 000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 80 000 Ft,
3 hónap elteltével: 75 000 Ft, 6 hónap elteltével: 70 000 Ft. Összesen: 249 000 Ft.

Vizsgadíj: jelenleg 85 000 Ft.

Aktuális kedvezményekről, ajándékokról a tájékoztató levelünkben olvashat, melyet postai úton vagy elektronikus levélben juttatunk el Önhöz!

A sikeres vizsgát tett hallgatók középfokú, államilag elismert Gyógyszertári asszisztens szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak! Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: Horváth Tamás - Telefonszám: 06 / 70 209 05 41

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


A szövegértés javítása képzés

Bács-Kiskun megyei képzések

Magolás helyett úgy is tudsz tanulni, hogy ne felejtsd el pár nap alatt a leckét.

Amikor nem érted a nyelvtant, fizikát, kémiát, biológiát, és már nem mered többször megkérni a tanárt, hogy mondja el újra, akkor önállóan kell megoldanod ezt a problémát. Ehhez kapsz egy tanulási módszert.

A tanfolyam időtartama: 8 x 1,5 óra (8 x 90 perc)

Ára: egyéni képzés esetén: 37.500,- Ft, csoportos képzés esetén: 32.000,- Ft  / fő pénz-visszafizetési garanciával. Az árak 2010. augusztus 31-éig érvényesek.

Tanfolyamok a nyri szünetben is indulnak, rugalmas időbeosztással.

Jelentekészeh hívd ezt a számot: 20/522-9228

Bővebb információ: www.tudas-letoltes.hu

 

 


ITEC nemzetközi masszőr tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

ITEC nemzetközi masszőr tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: nemzetközi szakképesítő.

A képzés célja: a Magyarországi „gyógymasszőr” szakmai képzettséghez hasonló tudású és végzettségű szakemberek képzése. Szeretnénk azon hallgatóink számára is biztosítani egy Európai masszőr szakmai végzettség megszerzésének lehetőségét, akik gyógymasszőr tanfolyamot -érettségi bizonyítvány hiányában - nem végezhetnek.

A képzés időtartama: 11 hónap, 450 óra ( 150 óra elmélet, 300 óra gyakorlat).

Az elméleti képzés helye: 6000 Kecskemét, Izsáki u. 5. Bács-Kiskun Megyei Kórház, Nővérszálló Előadóterme.

A gyakorlati képzés helye: az adott kórház, fürdő, gyógyintézmény munkarendje szerint, egyénileg egyeztetett időpontokban.

A képzéshez szükséges végzettség: - 10. évfolyam elvégzése (vagy 1999. aug. 31. előtt befejezett általános iskola).

Tantárgyak:

Unit 1 - anatómia és élettan modul
Unit 2 - holisztikus masszázs elméleti és gyakorlati modul
Unit 22 – masszőr szakmai szolgáltatás modul

Az órák:

  •  ' A ' csoport: szombat 09-16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  •  ' A ' csoport: 2010. szeptember 18. szombat 9 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 189 000 Ft. (Regisztrációs díj: 20 000 Ft, a többi egy összegben beiratkozáskor fizetendő.)

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj: 20 000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 79 000 Ft,
3 hónap elteltével: 60 000 Ft, 6 hónap elteltével: 50 000 Ft. Összesen: 219 000 Ft.

Vizsgadíj: jelenleg 60 000 Ft.

Aktuális kedvezményekről, ajándékokról a tájékoztató levelünkben olvashat, melyet postai úton vagy elektronikus levélben juttatunk el Önhöz! (Előjelentkezési kedvezmény - ingyenes angol kezdő nyelvtanfolyam - költségmentes Europass - vizsgadíjvisszatérítés - üdülési csekk - stb.)

A sikeres vizsgát tett hallgatók az angol ITEC -International Therapy Examination Council - londoni székhelyű NEMZETKÖZI VIZSGAKÖZPONT által kiállított bizonyítványt kapják amelynek elnevezése:

HOLISZTIKUS MASSZŐR DIPLOMA

Bizonyítvány-kiegészítő dokumentum EUROPASS formátumban igényelhető magyar nyelven költségmentesen, ami tartalmazza a teljesített óraszámokat, a hallgató által elsajátított ismeretek, készségek és kompetenciák felsorolását és az egyes vizsgarészeken elért minősítéseket azért, hogy megkönnyítse a munkaadóknál vagy szakhatóságoknál a felvételi, elfogadási folyamatot.

 

Érdeklődni: Kárpáti Krisztián - Telefonszám: 06 70 / 255 28 85

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Társasházkezelő tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

TÁSASHÁZKEZELŐ TANFOLYAM Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 814 01 0000 00 00 )

A képzés célja: A tanfolyam a társasházi ingatlan szakszerű kezelésére és a vele való gazdálkodásra irányuló mindazon korszerű elméleti és gyakorlati ismeretek átadására törekszik, amelyek birtokában a végzett hallgatók képesek lesznek a kezelést -és annak vagyoni vonatkozású feladatait- önállóan a tulajdonosi elvárásoknak megfelelően, hivatásszerűen ellátni.

A képzés időtartama: várhatóan kb. 3.5 hónap.

A képzéshez szükséges végzettség: érettségi vizsga.

Tantárgyak:

- jogi ismeretek,
- műszaki ismeretek,
- gazdasági ismeretek,
- társasházkezelés gyakorlati ismeretek.

Az órák:

  •  ' B ' csoport: egyéni felkészülés + e-mailes konzultáció.

A következő tanfolyam kezdete:

  •  ' B ' csoport: 2010. szeptember 06. Távoktatás! Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 51 000 Ft.

Részletfizetési lehetőség: Képzésre jelentkezéskor 51 000 Ft, vizsgára jelentkezéskor a vizsgadíj 30 000 Ft.
 

A sikeres vizsgát tett hallgatók középfokú, államilag elismert társasházkezelő szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: Horváth Tamás - Telefonszám: 06 / 70 209 05 41

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Műkörömépítő tanfolyam Baja

Bács-Kiskun megyei képzések

Műkörömépítő tanfolyam Baja

Tanfolyam jellege: szakképesítő.

Kéz, és lábápoló, műkörömépítő OKJ 31 815 01 0000 00 00

A képzés célja: A képzéssel elsajátítható: bizonyos bőrbetegségek felismerése, kezelése, a bőrkeményedés, tyúkszem, benőtt köröm kezelése, eltávolítása, kézápolás, gépi és kombinált lábápolás, az eszközök szakszerű használata, klasszikus-, francia-, japán manikűr végzése, parafinos és SPA kezelés kézen és lábon, az összes alapvető műköröm készítési és díszítési technika, a végtagok svédmasszázsa, hennadíszítés.

A képzés időtartama: 240 óra.

A képzés helye: 6500 Baja Szent Imre tér 5. III. Béla Gimnázium.

A képzéshez szükséges végzettség: 8. évfolyam elvégzése, egészségügyi alkalmasság, 18. életév betöltése.

Tantárgyak: anatómia, ortopédia, bőrgyógyászat, kéz és lábápolás, műkörömépítés elmélete és gyakorlatia, Nail-art körömdíszítés, munkavédelem, vállalkozási és számítógépes alapismeretek.

Az órák:

  •  ' A ' csoport: hétfő-szerda-péntek 16-20 óráig
  •  ' B ' csoport: szombat 09-16 óráig

A következő tanfolyam kezdete:

  •  ' A ' csoport: 2010. szeptember 24. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt! 
  •  ' B ' csoport: 2010. szeptember 25. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt! 

A tanfolyam ára: 149 000 Ft

Részletfizetési lehetőség: Jelentkezéskor 25.000 Ft, a képzés első napján 50.000 Ft,
a következő hónapban 50.000 Ft, a vizsga előtt egy hónappal 24.000 Ft. Vizsgadíj: 30 000 Ft.

FONTOS! A tanfolyam költsége tartalmazza a jegyzeteket, egy 30.000Ft értékű műkörömépítéshez szükséges eszköz és alapanyagcsomagot, 30.000 Ft értékű rozsdamentes acél manikűr-pedikűr készletet, 26.000 Ft értékű csiszológépet. Ezek az eszközök és alapanyagok a hallgató saját tulajdonában maradnak. Ezenkívül U.V. lámpát, eszköz-, és bőrfertőtlenítőszereket, áztatószereket biztosítunk a tanfolyam és a vizsga idejére!

A sikeres vizsgát tett hallgatók államilag elismert, országos érvényű KÉZ ÉS LÁBÁPOLÓ MŰKÖRÖMÉPÍTŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak. Idegen nyelvű EUROPASS nemzetközi bizonyítvány is igényelhető, amit a vizsgáztató cég állít ki.

Érdeklődni: Ronga Éva - Telefonszám: 06 30 / 288-2092

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00)

A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének és cseréjének közvetítésére. Ellátja a lakások, házak, telkek, bérlet és tulajdonos váltásának közvetítését, és az ügyletek lebonyolításához szükséges dokumentációk, okiratok beszerzésével és előkészítésével összefüggő feladatokat teljesíti.

A képzés időtartama: 3,5 hónap

A képzés helye: Katona József Gimnázium, Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A képzéshez szükséges végzettség: érettségi vizsga.

Tantárgyak: jogi ismeretek, műszaki ismeretek, gazdasági ismeretek, ingatlanközvetítés és értékbecslés.

Az órák:

  •  ' A ' csoport: kéthetente egy alkalom, szombat 09-tól 16-óráig.
  •  ' B ' csoport: egyéni felkészülés + e-mailes konzultáció.

A következő tanfolyam kezdete:

  •  ' A ' csoport: 2010. szeptember 25. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Intenzív! Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  •  ' B ' csoport: 2010. május 03. Távoktatás! Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: Intenzív képzés 76 000 Ft, Távoktatásos képzés 51 000 Ft.

Részletfizetési lehetőség:
Intenzív oktatásban: regisztrációs díj 14 000 Ft, a tanfolyam kezdetekor: 45 000 Ft, egy hónap után: 17 000 Ft.
+ a vizsgadíj: 30 000 Ft.

Távoktatásban: képzésre jelentkezéskor 51.000 Ft, vizsgára jelentkezéskor a vizsgadíj 30.000 Ft.

A sikeres vizsgát tett hallgatók középfokú, államilag elismert INGATLANKÖZVETÍTŐ és ÉRTÉKBECSLŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak! Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. FIGYELEM! Minden sikeres vizsgát tett hallgatónknak, bruttó 36 000 Ft-értékben, internetes megjelenést biztosítunk, Magyarország egyik legnagyobb ingatlan adatbázisában! Itt találja: www.ingatlan.org

Érdeklődni: Horváth Tamás - Telefonszám: 06 70 209 05 41

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Gyógymasszőr tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Gyógymasszőr tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 726 01 0010 5201)

A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció.

A képzés időtartama: 11 hónap, 650 óra (150 óra elmélet + 500 óra gyakorlat). Az elméleti képzésre 2 x kb. 3 hónapon át tartó időszakban, egymástól néhány hét szünettel kerül sor. A gyakorlati képzés az első elméleti blokkot követően kezdődik.

Az elméleti képzés helye: 6000 Kecskemét, Izsáki u. 5. Bács-Kiskun Megyei Kórház, Nővérszálló Előadóterme.

A gyakorlati képzés helye: az adott kórház, fürdő, gyógyintézmény munkarendje szerint, egyénileg egyeztetett időpontokban.

A képzéshez szükséges végzettség: középiskolai végzettség (érettségi)

Tantárgyak: Modulok:

• 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban
• 2326-06 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
• 2328-06 Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés
• 2327-06 Első ellátás-elsősegélynyújtás
• 2390-06 Masszázs alapozás
• 2391-06 Masszázs
• 2392-06 Masszőr szakmai szolgáltatás
• 2393-06 Gyógymasszázs

Az órák:

  •  ' A ' csoport: szombat 09-16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  •  ' A ' csoport: 2010. március 20. szombat 9 óra, megnyitó és oktatás.  Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 199 000 Ft. (Regisztrációs díj: 20 000 Ft, a többi egy összegben beiratkozáskor fizetendő.)

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj: 20 000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 79 000 Ft, 3 hónap elteltével: 60 000 Ft, 6 hónap elteltével: 60 000 Ft. Összesen: 219 000 Ft.

Vizsgadíj: jelenleg 54 000 Ft.

A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert MASSZŐR (GYÓGYMASSZŐR) szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: Kárpáti Krisztián - Telefonszám: 06 70 / 255 28 85

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: ismeretterjesztő

A képzés célja: Olyan felkészültségű szakemberek képzése akik anatómia és masszázselméleti, valamint gyakorlati tudással felruházva szakszerűen és eredményesen segítik a környezetükben levő személyek közérzetének javítását, egészségük megtartását.

A képzés időtartama: 2 hónap, 80 óra (elmélet 35 óra, gyakorlat 45 óra)

A képzés helye: 6000 Kecskemét, Izsáki u. 5. Bács-Kiskun Megyei Kórház, Nővérszálló Előadóterme..

A képzéshez szükséges végzettség: alapfokú végzettség, egészségügyi alkalmasság.

Elmélet:
- anatómia, masszázselmélet

Gyakorlat:
- gyógymasszázs, frissítő masszázs

Az órák:

  • ' A ' csoport: szombat 09-16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  •  ' A ' csoport: 2010. február 13. szombat 9 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 76 000 Ft, amely tartalmazza az elméleti és gyakorlati oktatás költségét, a jegyzetek árát és az áfát.

Részletfizetési lehetőség: Regisztráláskor 18.000 Ft, a tanfolyam kezdetekor 58.000 Ft.

30.000 Ft engedményben részesül aki a képzés során átjelentkezik vagy az azt követő 1 éven belül beiratkozik a 11 hónapos „gyógymasszőr” képzésünkre, az OKJ-s képzés részvételi díjából!

A tanfolyam végén vizsgát tartunk. A sikeres vizsgát tett hallgatók SVÉDMASSZŐR szakmai végzettséget tanúsító OKLEVELET kapnak.

Érdeklődni: Kárpáti Krisztián - Telefonszám: 06 70 / 255 28 85

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Szakács tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Szakács tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 33 811 03 1000 00 00)

A képzés célja: A szakácsok különféle nyersanyagok, félkész és késztermékek felhasználásával dolgoznak. Előételek, hidegtálak, levesek, főzelékek, köretek, saláták, mártások, halból, vadból, szárnyasokból, sertés-, borjú-, birka- és marhahúsból húsételek, ételek készítését és ízléses összeállítását, tálalását végzik. Gazdálkodnak a nyersanyagokkal. A szakácsok a különböző ételféleségeket a hagyományos és a korszerû ételleírások alapján készítik, de egyéni ötletek nyomán kialakult receptekkel is színesítik a választékot.

A képzés időtartama: várhatóan 10 hónap.

A képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A képzéshez szükséges végzettség: 10. évfolyam elvégzése (vagy 1999. augusztus 31. elött befejezett általános iskola), egészségügyi alkalmasság.

Tantárgyak:

- Vendéglátó szakmai alapismeretek
- Gazdálkodási alapismeretek
- Élelmiszerismeret
- Ételkészítési ismeretek

Az órák:

  • ' E ' csoport: háromhetente szombatonként 09-16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' E ' csoport: 2010. április 17. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás.Távoktatás! Gyakorlati oktatás nélkül. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 130.000 Ft

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj: 16.000 Ft, a tanfolyam indulásakor 60.000 Ft, 2 hónap múlva 65.000 Ft.

Vizsgadíj: 40.000 Ft, ami a vizsga előtt két hónappal fizetendő.

A sikeres vizsgát tett hallgatók középfokú, államilag elismert SZAKÁCS szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak! Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: Hargitai Éva - Telefonszám: 06 30 / 424 37 44

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket:
www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Kozmetikus tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Kozmetikus tanfolyam Kecskeméten, illetve a kozmetikus munkájáról, feladataiból (részletek):

Kozmetikus előkészíti a vendéget a kezeléshez, diagnózist készít, kozmetikus által kezelhető bőrrendellenességet kezel. Letisztítja a kezelendő bőrfelületet, peelingezést végez a kezelendő bőrfelületen, tonizálja, masszírozza, felpuhítja a kezelendő bőrfelületet felpuhító anyaggal, borogatással vagy készülékekkel.
Kozmetikus kitisztítja, fertőtleníti a kezelt bőrfelületet. Helyspecifikusan összehúzza, nyugtatja, táplálja, regenerálja, ránctalanítja, hidratálja a kezelt bőrfelületet.
Kozmetikus a szem környékének kezelését végzi. A kozmetikus kendőzi a bőrt, házi ápolásra tanácsot ad.
A kozmetikus előkészít, diagnózist készít a testkezeléshez. Letisztítja a kezelendő testrész bőrfelületét. Peelingezést végez a kezelendő testrész bőrfelületén, tonizálja azt. A kiválasztott technikával hatóanyagos kezelést végez a diagnózis alapján. A kiválasztott elektorkozmetikai géppel elektorkozmetikai kezelést végez a diagnózis alapján.
A kozmetikus tanácsot ad az arc és a test házi ápolására, a vendég egészségének megőrzésére, az egészséges életvitel fenntartására.
A kozmetikus előkészít a szőrtelenítéshez, diagnózist készít a szőrtelenítéshez. Előkezelést végez a kezelendő felületen, ideiglenes szőrtelenítést, végleges szőrtelenítést végez testtájanként. Utókezelését végez a szőrtelenítés után és otthoni ápolásra tanácsot ad.
A kozmetikus előkészít a szőkítéshez, diagnózist készít a szőkítéshez. Előkezelést végez a szőkítendő felületen.
A kozmetikus testtájanként szőkít. Utókezelést végez a szőkítés után és otthoni ápolásra tanácsot ad. Leolvassa az előzetesen elvégzett bőrpróba eredményét.
A kozmetikus előkészít a szempilla- és szemöldökfestéshez, felkészít a kezeléshez. Szempillát és szemöldököt fest a kiválasztott szín és forma alapján, szempillát és szemöldököt lemos, utókezelést végez, házi ápolásra tanácsot ad. Szemöldököt formáz.
A kozmetikus diagnózist készít a tartós smink elkészítése előtt. Előkészíti a tartós smink elkészítéséhez a vendéget, a szükséges gépet. Előkészíti a kezeléshez önmagát. Elkészíti a tartós sminket a kiválasztott szín és forma alapján. Utókezelést végez a tartós smink elkészítése után és otthoni ápolásra tanácsot ad.
A kozmetikus előkészíti a bőrt a sminkelési művelethez. Elkészíti az előzetesen megbeszélt alkalomhoz illő sminket. Kiegészítőket használ, fixálja a sminket, megtartási tanácsot ad.

Kozmetikus kecskeméti tanfolyamunkra érdeklődjön - jelentkezzen most!

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 815 01 0000 00 00)

A képzés célja: olyan szakember képzése, aki a bőrt ápolja, szépíti, az öregedési folyamatokat késlelteti, a nem bőrbetegség okozta szépséghibákat megszünteti, a szőrnövési rendellenességeket szőreltávolítással, halványítással megszünteti, szempilla és szemöldök festést és formázást végez, tanácsadást végez a bőr otthoni ápolására, szépítésére, a helyes életmódra a bőrtípusnak megfelelően.

A képzés időtartama: 14 hónap.

A képzés helye: Kecskemét, Dózsa Gy. u. 3., Katona József Gimnázium.

A képzéshez szükséges végzettség: középiskolai végzettség (érettségi).

Tantárgyak: gazdasági és munkajogi ismeretek, munka- és környezetvédelem, kozmetikus szakmai ismeretek, kozmetikus anyagismeret, kozmetikus laboratóriumi gyakorlat, elektrokozmetikai ismeretek, szakmai etika, szakmai gyakorlat: 670 óra gyakorlat, saját szervezésben, a hallgató által választott kozmetikában.

Az órák:

  • ' A ' csoport: kéthetente szombatonként 09 - től 16 - óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  •  ' A ' csoport: 2010. április 17. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás.  Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 264 000 Ft

Részletfizetési lehetőség: A tanfolyam ára részletfizetés esetén: regisztrációs díj: 27.000 Ft, tanfolyam indulásakor 80.000 Ft, négy hónap múlva 65.000 Ft, újabb négy hónap elteltével 65.000 Ft, a vizsga előtt két hónappal 45.000 Ft.

Vizsgadíj: 25.000 Ft, ami a vizsga előtt két hónappal (az utolsó részlettel együtt) fizetendő.

A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert KOZMETIKUS szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: Szakács Enikő - Telefonszám: 06 30 / 424 37 04

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Lovári nyelvtanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Lovári nyelvtanfolyam indul a Romani Shkola Nyelviskolában 9  éves tapasztalattal, és referencia munkákkal.  12 hetes intenzív nyelvtanfolyam keretében készítünk fel kezdötől a középfokú nyelvvizsgáig.  Az oktatások helyszíne a Kecskeméti Széchenyi Vendéglátóipari Szakközépiskola a Nyíri Úton. Minden héten egyszer kellene jönnie az oktatás helyszínére péntekenként 16.30-19.30-ig az oktatás helyszínére.

A 12 hetes intenzív nyelvtanfolyamnak a díja egységes, ami 75 000 forint. A következő nyelvtanfolyam 2010. március 19. indul pénteken.

Minden egyes tanuló kap 10 000 forint tavaszi kedvezményt!

Az összeg felét az l. alkalommal március 19.  A fennmaradó részt pedig a következő alkalom elején vagyis március  26. kell befizeti  minden egyes tanulónak. Ezenkivül a tankönyv még 1000 forint.

Tel.. 06-70-265-56-56
Info: www.romaniskhola.hu


LogLEAN Est

Bács-Kiskun megyei képzések

A hagyományörző Lean Est rendezvények
3-5 havonta kerülnek megrendezésre hazánk felsőoktatási intézményeinél.
Látogatóink jellemzően az adott főiskola, egyetem vonzáskörzetébe
tartozó vállalatok mérnökei, szakemberei, vezetői illetve az intézmény
hallgatói és oktatói.

Célunk továbbra is az, hogy a lean
szemléletmódot terjesszük Magyarországon egy olyan fórumon keresztül,
mely már "az iskolapadban" elérhető a jövő szakemberei számára.
Gyakorlati példákon és előadásokon keresztül, az egymástól-tanulás
módszerével bővítjük a rendelkezésre álló tudásbázist.

A következő LOGLEAN EST...

Időpontja: 2009. november 27., 13:00 - 20:00
Helyszíne: GAMF, Kecskemét, Izsáki út 10, Eötvös Loránd előadó

(Parkolás: Ingyenesen, a Főiskola teherportájánál, Solt felöl érkezve az első kapu)

Térkép itt elérhető >>

A kecskeméti rendezvény tematikája a gyártási- és a logisztikai folyamatfejlesztés köré szerveződik.

A kecskeméti LogLean Est fővédnöke: Prof. Dr. Belina Károly, Dékán

 

Ízelítő az előadásokból:

A lean szervezet elvárásai, kihívásai napjainkban - Tömpe László, LeanCenter
Járműgyártással kapcsolatos oktatás beindítása a GAMF-on - Dr. Belina Károly, dékán
Robotika a gyártás szolgálatában - Hegedűs Zoltán, GAMF
Kanban rendszer kialakítása a termelésben - CABTEC
Gyártási műveletek rendezése a lean elvek alapján - Axon Kábelgyártó Kft.
Hogyan lehet a logisztikai működést (az ügyfelekkel együttműködve) a megváltozott piaci igényekhez igazítani? - Vida Gábor, IFUA
Szoftvereszközök a lean gyártási és logisztikai aspektusainak támogatására - Molnár Zsolt, graphIT


Fodrász tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Fodrász tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 33 815 01 1000 00 00)

A képzés célja: A fodrász szakmai képzés célja olyan általánosan művelt, korszerű szakmai elméleti és gyakorlati felkészültségű szakemberek képzése, akik képesek ellátni a fodrász munkaterületének megfelelő munkakört.

A képzés időtartama: 12 hónap.

A képzés helye: Apáczai Csere János Gimnázium, 1053 Budapest, Papnövelde u. 4-6. és Fáklya Klub, 1064 Budapest, Csengery u. 68.

A képzéshez szükséges végzettség: 10. évfolyam elvégzése (vagy 1999. augusztus 31. elött befejezett általános iskola), a vizsgáig betöltött 18.életév, orvosi alkalmasság.

Tantárgyak:

Szépészeti szolgáltató egység üzemeltetése, munkavédelem, számítástechnika, kommunikáció, szakmai ismeretek I. – II., anyagismeret, anatómia.

Fodrász hallgatóink számára, havi rendszerességgel ingyenes fodrász gyakorlati órákat-bemutatókat tartanak neves fodrászaink.

Az órák:

  • ' C ' csoport: Kéthetente szombat, 09 - 16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' C ' csoport: 2009. december 5. szombat 9 óra, megnyitó és oktatás Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 210 000 Ft

Részletfizetési lehetőség: A tanfolyam ára részletfizetés esetén: regisztrációs díj: 25.000 Ft, a tanfolyam kezdetekor : 80.000 Ft ami a jegyzetek díját is tartalmazza, a 3. - 5. - 7. hónapokban 30.000 Ft, a 9. - 11. hónapokban 20.000 Ft.

Vizsgadíj: 25.000 Ft

A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert FODRÁSZ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: Adminisztrációs ügyek: Kárpáti Krisztián Tel: 06 70 / 255 28 85. Szakmai ügyekben: Sinkovszki Ferenc, többszörös országos bajnok, a magyar fodrász válogatott tagja, világbajnoki résztvevő. - Telefonszám: 06 30 951 9037

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Gyógymasszőr tanfolyam - Kunszentmiklós

Bács-Kiskun megyei képzések

Képzelje el, ahogy a fájdalom megszűnik a kezei alatt...

...jelentkezzen tanfolyamunkra, és legyen egy keresett szakma birtokosa! A tanfolyam végén magával vihet egy profi, összecsukható masszázságyat!

Mert Ön, gyógymasszőrként képes lesz:

  • elmúlasztani egy fejfájást
  • megszüntetni vagy csillapítani a hát-, nyak- és gerincfájdalmak nagy részét
  • visszaállítani az ízületek helyes működését
  • helyrehozni a csigolyák elmozdulásait
  • javítani a keringést

És még pénzt is kereshet vele. Mert ez az OKJ 52 726 01 0010 5201 számú képzés államilag elismert szakmát ad az Ön kezébe.

Elhelyezkedhet vele:

  • wellness szállodákban
  • edzőtermekben, fittness szalonokban
  • egészségügyi intézményekben
  • gyógyfürdőkben

vagy egyszerűen csak segíthet ismerősei panaszainak enyhítésében.

A képzés időtartama: 10 hónap, ami magában foglalja az elméleti és a gyakorlati képzést.

A képzések indulnak:  a következő településeken folyamatosan

  • Budapest
  • Kunszentmiklós 
  • Kecskemét
  • Veresegyház

Képzési közont:

Mátrix Oktatási Központ, 6090
Kunszentmiklós Bankós Károly utca 5.

Érdeklődjön a 06 76 550-220-as vezetékes, vagy a 06 70 424-2330-as mobil telefonszámon. Vagy küldjön egy e-mailt az info@hazokt.hu e-mail címre.

A képzés díja:

248.000,- Ft.,  a vizsgadíj: 40.000,- Ft.

Ne feledje, hogy ebben az árban a vállra akasztható, vászon tokkal ellátott, összecsukható masszőrágy is benne van!

 


Gyógyszerkiadó szakasszisztens Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Gyógyszerkiadó szakasszisztens Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 720 01 0001 54 05)

A képzés célja: Olyan speciális ismeretekkel rendelkező szakasszisztensek képzése, akik felkészültségük alapján képesek a gyógyszertárakban, gyógyszer-nagykereskedelemben, gyógynövény–szaküzletekben valamint az Egészségbiztosítási Pénztárakban a felelősségteljes munkavégzésre.

A képzés időtartama: 11 hónap, 700 óra (elmélet 280 óra, gyakorlat 420 óra).

Az elméleti képzés helye: Kecskemét, Dózsa Gy. u. 3., Katona József Gimnázium.

A gyakorlati képzés helye: A hallgató által önállóan választott és szervezett helyszíneken, az adott gyógyszertár munkarendje szerint, egyénileg egyeztetett időpontokban.

A képzéshez szükséges végzettség: gyógyszertári asszisztens szakképesítés.

Tantárgyak: a tanfolyam az OKJ alapján egy szakmai követelmény modulból áll:
2437 – 06 Gyógyszerkiadó szakasszisztens.

Az órák:

  • ' A ' csoport: péntek 16-20 és szombat 09-14 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' A ' csoport: 2009. szeptember 18. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 185 000 Ft (35 000 Ft regisztrációs díj + a megnyitón 150 000 Ft.)

Részletfizetési lehetőség: Regisztráláskor 35 000 Ft, tanfolyam kezdetekor 60.000 Ft, 3 hónap múlva 60.000 Ft,
6 hónap elteltével 50.000 Ft. A tanfolyam díja ebben az esetben 205 000 Ft !
A fenti költségek tartalmazzák az elméleti oktatás költségét, valamint a jegyzetek árát.

+ Vizsgadíj: jelenlegi mértéke 40.000 Ft.

A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert GYÓGYSZERKIADÓ SZAKASSZISZTENS emelt szintű  szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak.

Érdeklődni: . - Telefonszám: 30/377-7797

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Képességfejelsztés lóháton oktatói képzés

Bács-Kiskun megyei képzések

Képeszségfejlesztés Lóháton Lovasoktatók részére Képzés 

Kinek ajánlom: lovas oktatással foglalkozó illetve akik a jövőben ezzel szeretnének foglalkozni (Nem mentesít az OKJ-s lovas oktatói elvégzésétől!)

 Miről szól:

-          Az EDU kineziológia brain gym (agytorna) stresszoldó, nyújtó, energetizáló, középvonalkeresztező gyakorlatainak elsajátításáról.

-          Lovardai szabályzatról és felelősségvállalási nyilatkozatról

-          Számlázásról (TEÁOR, ÁFA vonatkozásában)

-          Kreatív ötletekről, hogyan is építsük be szolgáltatásunkba

 Miben segít:

-          stresszoldás

-          tanulási zavarok

-          figyelem összpontosításában-          energetizál

-          koncentráció javításában

-          agyfélteke összehangolásában

-          jobban hallani, látni

-          felelősségtudat kialakításában

-          túlmozgékonyságban

-          egyensúly javításban

-          légzés és keringés javításában

-          Izom lazításban

-          Önbizalom növelésben

-          Önfegyelemben

-          Szeretet és tisztelet az állatok iránt

-          Lóismeret elsajátításában

-          Több olyan gyakorlatsor elsajátítása, amit egész életében végezhet

akár ló nélkül is a mindennapokban!

           

Kiknek szól: olyan egészséges felnőtteknek illetve gyerekeknek, akik szeretnék az életben adódó feladataikat könnyebben és eredményesebben elvégezni

 

Képzés helyszíne: 6120 Kiskunmajsa, Kőkút dűlő 26.

 

Képzés időpontjai: I. 2009.03.12-13.; 2009.03.30. (a 3. nap ismétlés, vizsga, oklevél osztás)                              II. 2009.06.13-14.; 2009.07.18.                   

 

Képzés díja: 36.000 Ft+áfa/ 3 nap ÜDÜLÉSI CSEKKEL IS FIZETHET!!!

Jelentkezési lapot itt töltheti le!

A képzési díj magába foglalja a részletes jegyzetet! A gyakorlatok  elsajátításához jó képi anyag van benne! Mellékletként többféle területhez gyakorlatsorok találhatók!

 Elérhetőség:: Kiss Tímea Tel.: 20/4349-740Lópofa Egészségmegőrző és Oktató Kft.6120 Kiskunmajsa, Kőkút dűlő 26.www.lopofa.hu; lopofa@satnet.huNyilvántartási szám: 00148-2009


Informatika és matematika magánoktatás

Bács-Kiskun megyei képzések

Bemutatkozás:
Informatika és matematika oktatás, felzárkóztatás egyéni felkészüléssel,
személyre szabott tematikával és módszerekkel korosztálytól és tudásszinttől
függetlenül. Kérem látogasson el honlapomra: http://csizmadiatamas.atw.hu


Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia

Bács-Kiskun megyei képzések

Genetikai
örökítőanyagunkhoz, a DNS-hez kapcsolódó metilcsoportok meghatározott
mintázatot alkotnak. A Metilációs mintázat minden embernél és állatnál
az évek során környezeti hatásokra változik. A
változások MÓDJA egy családon belül azonos, azaz ÖRÖKLŐDIK. Ez azt
jelenti, hogy a genetikai anyag nem változik, de a gének működése igen,
a gének EMLÉKEZNEK, a szerzett betegségek is átörökíthetőek az
utódokra. Az epigenetika, az
öröklődő változásokkal foglalkozó orvosi tudományág, választ adhat jó
néhány olyan kérdésre, amelyre eddig csak elméleti válaszaink léteztek.
Magyarázatot
kapunk arra, hogy miért jelent olyan sok embernek problémát az elhízás,
miként lehet egy családban hajlam egy adott típusú betegségre anélkül,
hogy bármilyen egyértelmű nyoma lenne a DNS-ben. Egyebek között több
lelki eredetű betegség és a cukorbetegség kialakulásának hátterében sem
genetikai, de mégis örökletes tényezőket sejt több kutató.Kineziológiai
módszerekkel eredményesen kezelhetők ezek a jellegzetes problémák. Nem
csak embereken hatásos ez a módszer, hanem állatok kezelésében is! Az
állatoknak is vannak stresszei, fóbiái, mozgás koordinációs problémái,
allergia tünetei, emésztési zavarai, légúti problémái, utódlási
nehézségei illetve félhetnek a víztől, zajtól, emberektől.  Ezek a jelenben szerzett vagy generációból hozott problémák.Speciális
kineziológiai technikákkal feltérképezhető, hogy a melyik
generációnkban blokkolódtak, vagy léptek működésbe azok a gének,
amelyek a mi és az állatok életében a problémákat okozzák. A kezelések
során komoly eredményt érhetünk el táplálkozási szokások
azonosításával, embereknél és állatoknál korrigálható a vitamin és
ásványi anyag hiány, tesztelhető a megfelelő minőségű és mennyiségű
táplálékbevitel (metabolikus folyamatok) valamint lelki traumák,
letapadt, leragadt érzelmek felderítésével és korrekciójával
(rekonstrukció). Megváltozott emberi kapcsolatok, fogyás,
kiegyensúlyozott életvitel a legbiztosabb jelei a változásnak.
Állatoknál az ember és állat viszony változása, jobb munkaképesség,
könnyebb kezelhetőség, testi tünetek megszűnése. Mivel generációs
problémával dolgozunk, így a kezelések pozitív hatása kliensünk
családjában is érvényesül.ÜDÜLÉSI CSEKK-KEL IS FIZETHETI A KÉPZÉST!

TRANSZGENERÁCIÓS EPIGENETIKUS KINEZIOLÓGIA - TEK - ©® I. SZINT

I. TEK ©®  ALAPFOK I.                 általános kineziológia (kinez. történet, alapok), epigenetikai alapokizomelmélet, izomtesztek (deltaizom, combizom)Időpontváltozások!!!              Időpont:   Kecskeméten: 2009.03.26-.03.27.                      Szegeden: 2009.03.28-03.29.                                                                                                  Budapest: 2009.03.24-03.25.12.000.- Ft + 20 % áfa/ nap+ 3.000 Ft a könyvII. TEK ©®  ALAPFOK II.              tisztázó tesztek, korregressszió, Érzelmi Stresszoldási technikákLegfontosabb Stresszes Kapcsolatod oldása

Időpontváltozások!!!              Időpont:   Kecskeméten: 2009.04.06-04.07.                           

                   Szegeden: 2009.04.18-04.19.                                                                                                  Budapest: 2009.04.02-04.03.         12.000.- Ft + 20 % áfa/ nap+ 3.000 Ft a könyvIII. TEK ©®  ALAPFOK III.            Genetika, pszichogenetika, pszichoszomatikaKineziológiai genetika - generációs átörökítésGenerációs Oldás

Időpontváltozások!!!              Időpont:       Kecskeméten: 2009.05.04-05.05.                                    

                       Szegeden: 2009.05.16-05.17.                                                                                                     Budapest: 2009.05.07-05.08.

Részletfizetés lehetséges!                      12.000.- Ft + 20 % áfa/ nap+ 3.000 Ft a könyv

TRANSZGENERÁCIÓS EPIGENETIKUS KINEZIOLÓGIA - TEK -©® I. SZINT TÁBOR

Kiskunmajsán2009. június 03-07. bentlakással, táborban teljes ellátással 69.000 Ft+áfa+3*3.000 Ft a könyvek ára2009. augusztus 26-30. bentlakással, táborban teljes ellátással 69.000 Ft+áfa+ 3* 3.000 Ft a könyvek ára A TEK II-III része (Metabolikus és Rekonstrukciós kineziológia) ősszel indul!!!          A TEK I-II szint elvégzése után a következő oklevelek kerülnek kiosztásral        Aki az ETI-ben végzett kineziológuskéntTranszgenerációs Epigenetikus Kineziológus Szaktanácsadól        Akinek nincs kineziológusi végzettségeTranszgenerációs Epigenetikus Szaktanácsadó oklevelet kapA képzés kreditpontot ér az ETI-ben nyilvántartott kineziológusok részére!

 

Lópofa Egészségmegőrző és Oktató Kft.6120 Kiskunmajsa, Kőkút dűlő 26.www.lopofa.hu    lopofa@satnet.huTel.:20/4349-740 Fax: 77/481-506Nyilvántartási szám: 00148-2009
Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia ©®Dr. Varju Márta és Gál Attila rendszere 


Élelmiszer és vegyiáru eladó + Ruházati eladó tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Élelmiszer és vegyiáru eladó + Ruházati eladó tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 03) + (OKJ 31 341 01 0010 31 06)

A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést.

A képzés időtartama: 4 hónap

A képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A képzéshez szükséges végzettség: 8 általános iskolai végzettség

Követelménymodulok: 0004-06 az áruforgalom lebonyolítása, 0005-06 a kereskedelmi egység szabályszerű működtetése, 0007-06 élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazása, 0008-06 ruházati termékek forgalmazása.

Az órák:

  • ' E ' csoport: három hetente szombatonként, 09-16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' E ' csoport: 2009. február 20. péntek 13 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás! Ha a kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!

A tanfolyam ára: 99.000 Ft., Távoktatásban: 89.000 Ft.

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj 12. 000 Ft, tanfolyam indulásakor 40. 000 Ft, 1 hónap elteltével 47.000 Ft.
Távoktatásban: Regisztrációs díj 12. 000 Ft, a tanfolyam indulásakor 40. 000 Ft, 1 hónap elteltével 37. 000 Ft.

Mindkét tanfolyami rendszerben a vizsgadíj: 2 x 30. 000 Ft, ami 1 hónappal a vizsga előtt fizetendő.

A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert ÉLELMISZER ÉS VEGYIÁRU ELADÓ + RUHÁZATI ELADÓ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak, amit a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, mint állami szerv állít ki. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: . - Telefonszám: 06 30 / 367 - 92 17

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: ismeretterjesztő

A képzés célja: Olyan felkészültségű szakemberek képzése akik anatómia és masszázselméleti, valamint gyakorlati tudással felruházva szakszerűen és eredményesen segítik a környezetükben levő személyek közérzetének javítását, egészségük megtartását.

A képzés időtartama: 2 hónap, 80 óra (elmélet 35 óra, gyakorlat 45 óra)

A képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A képzéshez szükséges végzettség: alapfokú végzettség, egészségügyi alkalmasság.

Elmélet:
- anatómia, masszázselmélet

Gyakorlat:
- gyógymasszázs, frissítő masszázs

Az órák:

  • ' A ' csoport: péntek 16-20 és szombat 09-14 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' A ' csoport: 2009. március 06. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt! 

A tanfolyam ára: 76 000 Ft, amely tartalmazza az elméleti és gyakorlati oktatás költségét, a jegyzetek árát és az áfát.

Részletfizetési lehetőség: Regisztráláskor 8.000 Ft, a tanfolyam kezdetekor 60.000 Ft, a tanfolyam elvégzését igazoló bizonyítvány átvételekor 8.000 Ft fizetendő.

30.000 Ft engedményben részesül aki a képzés során átjelentkezik vagy az azt követő 1 éven belül beiratkozik a 11 hónapos „gyógymasszőr” képzésünkre, az OKJ-s képzés részvételi díjából!

A tanfolyam végén vizsgát tartunk. A sikeres vizsgát tett hallgatók SVÉDMASSZŐR szakmai végzettséget tanúsító OKLEVELET kapnak.

Érdeklődni: . - Telefonszám: 06-30-377-77-97

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Élelmiszer és vegyiáru eladó tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Élelmiszer és vegyiáru eladó tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 02)

A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést.

A képzés időtartama: 4 hónap

A képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A képzéshez szükséges végzettség: 8 általános iskolai végzettség.

Követelménymodulok: 0004-06 az áruforgalom lebonyolítása, 0005-06 a kereskedelmi egység szabályszerű működtetése, 0007-06 élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazása.

Az órák:

  • ' E ' csoport: három hetente szombatonként, 09-16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' E ' csoport: 2009. 02. 20. péntek 13 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás! Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 89.000 Ft., Távoktatásban: 79.000 Ft.

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj 12.000 Ft, tanfolyam indulásakor 37.000 Ft, 1 hónap elteltével 40.000 Ft.
Távoktatásban: Regisztrációs díj 12. 000 Ft, a tanfolyam indulásakor 30. 000 Ft, 1 hónap elteltével 37. 000 Ft. Mindkét tanfolyami rendszerben a vizsgadíj: 30. 000 Ft, ami 1 hónappal a vizsga előtt fizetendő.

A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert ÉLELMISZER ÉS VEGYIÁRU ELADÓ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak, amit a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, mint állami szerv állít ki. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: . - Telefonszám: 06 30 / 367 - 92 17

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Lovári nyelvtanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Lovári nyelvtanfolyam indul a Romani Shkola Nyelviskolában 9 éves tapasztalattal, és referencia munkákkal.  10  hetes intenzív nyelvtanfolyam keretében készítünk fel kezdötől a középfokú nyelvvizsgáig.  Az oktatások helyszíne a Kecskeméti Széchenyi Vendéglátóipari Szakközépiskola a Nyíri Úton. Minden héten egyszer kell jönnie péntekenként  10 héten keresztül 16.30-19.30-ig az oktatás helyszínére. Részletfizetést tudunk biztosítani. A következő tanfolyam 2010. szeptember  10. indul.

Az összeg felét fizetik az l. alkalommal. A fennmaradó részt pedig a következő alkalom elején vagyis a 2. konzultáció legelején kell befizetni minden egyes hallgatónak.

 Nyelvvizsga novemberben várható az ITK. 

Tel.. 06-70-265-56-56 info: www.romaniskhola.hu


Ruházati eladó tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Ruházati eladó tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 05)

A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést.

A képzés időtartama: 3 hónap (távoktatásban 4 hónap).

A képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A képzéshez szükséges végzettség: 8 általános iskolai végzettség

Követelménymodulok: 0004-06 az áruforgalom lebonyolítása, 0005-06 a kereskedelmi egység szabályszerű működtetése, 0008-06 ruházati termékek forgalmazása.

Az órák:

  • ' C ' csoport: hétfő, szerda, péntek 16-20 óra
  • ' D ' csoport: péntek 16-20 óra, szombat 9-17 óra
  • ' E ' csoport: három hetente szombatonként, 09-16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' C ' csoport: 2009. január 30. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' D ' csoport: 2009. január 31. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' E ' csoport: 2009. január 31. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás! Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 89 000 Ft., Távoktatásban: 79.000 Ft.

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj 12.000 Ft, tanfolyam indulásakor 37.000 Ft, 1 hónap elteltével 40.000 Ft.
Távoktatásban: Regisztrációs díj 12. 000 Ft, a tanfolyam indulásakor 30. 000 Ft, 1 hónap elteltével 37. 000 Ft. Mindkét tanfolyami rendszerben a vizsgadíj: 30. 000 Ft, ami 1 hónappal a vizsga előtt fizetendő.

A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert RUHÁZATI ELADÓ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak, amit a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, mint állami szerv állít ki. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: . - Telefonszám: 06 30 / 367 - 92 17

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Műkörömépítő tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Műkörömépítő tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő.

Kéz, és lábápoló, műkörömépítő OKJ 31 815 01 0000 00 00

A képzés célja: A képzéssel elsajátítható: bizonyos bőrbetegségek felismerése, kezelése, a bőrkeményedés, tyúkszem, benőtt köröm kezelése, eltávolítása, kézápolás, gépi és kombinált lábápolás, az eszközök szakszerű használata, klasszikus-, francia-, japán manikűr végzése, parafinos és SPA kezelés kézen és lábon, az összes alapvető műköröm készítési és díszítési technika, a végtagok svédmasszázsa, hennadíszítés.

A képzés időtartama: 240 óra.

A képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A képzéshez szükséges végzettség: 8. évfolyam elvégzése, egészségügyi alkalmasság, 18. életév betöltése.

Tantárgyak: anatómia, ortopédia, bőrgyógyászat, kéz és lábápolás, műkörömépítés elmélete és gyakorlatia, Nail-art körömdíszítés, munkavédelem, vállalkozási és számítógépes alapismeretek.

Az órák:

  • ' A ' csoport: hétfő-szerda-péntek 16-20 óráig
  • ' B ' csoport: szombat 9-16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' A ' csoport: 2009. január 30. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' B ' csoport: 2009. január 31. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 149 000 Ft

Részletfizetési lehetőség: Jelentkezéskor 25.000 Ft, a képzés első napján 50.000 Ft,
a következő hónapban 50.000 Ft, a vizsga előtt egy hónappal 24.000 Ft. Vizsgadíj: 30 000 Ft.

FONTOS! A tanfolyam költsége tartalmazza a jegyzeteket, egy 30.000Ft értékű műkörömépítéshez szükséges eszköz és alapanyagcsomagot, 30.000 Ft értékű rozsdamentes acél manikűr-pedikűr készletet, 19.000 Ft értékű csiszológépet. Ezek az eszközök és alapanyagok a hallgató saját tulajdonában maradnak. Ezenkívül U.V. lámpát, eszköz-, és bőrfertőtlenítőszereket, áztatószereket biztosítunk a tanfolyam és a vizsga idejére!

A sikeres vizsgát tett hallgatók államilag elismert, országos érvényű KÉZ ÉS LÁBÁPOLÓ MŰKÖRÖMÉPÍTŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak. Idegen nyelvű EUROPASS nemzetközi bizonyítvány is igényelhető, amit a vizsgáztató cég állít ki.

Érdeklődni: Rongáné Miháczi Éva - Telefonszám: 06 30 / 288-2092

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Kereskedő boltvezető tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Kereskedő boltvezető tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő ( OKJ 33 341 01 0000 00 00 )

A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes létrehozni és működtetni egy kisvállalkozást. A vállalkozás környezetéhez igazodva alkalmazza a megfelelő marketing eszközöket. Irányítja, szervezi és ellenőrzi a bolt működését, a raktározást, nyilvántartja a készleteket. Képes az önálló értékesítésre, a bolt szabályszerű üzemeltetésére.

A képzés időtartama: 5 hónap (távoktatásban 6 hónap).

A képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A képzéshez szükséges végzettség: 10. évfolyam elvégzése (vagy 1999. augusztus 31. elött befejezett általános iskola).

Követelménymodulok: 0004-06 az áruforgalom lebonyolítása, 0005-06 a kereskedelmi egység szabályszerű működtetése, 0008-06 ruházati termékek forgalmazása vagy 0007-06 élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazása,
0003-06 az áruforgalmi tevékenység tervezése, irányítása, elemzése, 0874-06 kisvállalkozások alapítása, működtetése, megszüntetése.

Az órák:

  • ' C ' csoport: hétfő, szerda, péntek 16-20 óra
  • ' D ' csoport: péntek 16-20 óra, szombat 9-17 óra
  • ' E ' csoport: három hetente szombatonként, 09-16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' C ' csoport: 2009. január 30. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' D ' csoport: 2009. január 31. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!
  • ' E ' csoport: 2009. január 31. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás! Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!

A tanfolyam ára: 89.000 Ft., Távoktatásban: 79.000 Ft.

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj 12.000 Ft, tanfolyam indulásakor 37.000 Ft, 1 hónap elteltével 40.000 Ft.
Távoktatásban: Regisztrációs díj 12. 000 Ft, a tanfolyam indulásakor 30. 000 Ft, 1 hónap elteltével 37. 000 Ft. Mindkét tanfolyami rendszerben a vizsgadíj: 2 X 30. 000 Ft, ami 1 hónappal a vizsgák előtt fizetendő.

A tanfolyam során a hallgatók először az államilag elismert RUHÁZATI ELADÓ vagy ÉLELMISZER ÉS VEGYIÁRU ELADÓ, majd ezt követően KERESKEDŐ BOLTVEZETŐ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak, amit a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet mint állami szerv állít ki. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: . - Telefonszám: 06 30 / 367 - 92 17

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Kereskedő boltvezető tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Kereskedő boltvezető tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő ( OKJ 33 341 01 0000 00 00 )

A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes létrehozni és működtetni egy kisvállalkozást. A vállalkozás környezetéhez igazodva alkalmazza a megfelelő marketing eszközöket. Irányítja, szervezi és ellenőrzi a bolt működését, a raktározást, nyilvántartja a készleteket. Képes az önálló értékesítésre, a bolt szabályszerű üzemeltetésére.

A képzés időtartama: 5 hónap (távoktatásban 6 hónap).

A képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A képzéshez szükséges végzettség: 10. évfolyam elvégzése (vagy 1999. augusztus 31. elött befejezett általános iskola).

Követelménymodulok: 0004-06 az áruforgalom lebonyolítása, 0005-06 a kereskedelmi egység szabályszerű működtetése, 0008-06 ruházati termékek forgalmazása vagy 0007-06 élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazása,
0003-06 az áruforgalmi tevékenység tervezése, irányítása, elemzése, 0874-06 kisvállalkozások alapítása, működtetése, megszüntetése.

Az órák:

  • ' C ' csoport: hétfő, szerda, péntek 16-20 óra
  • ' D ' csoport: péntek 16-20 óra, szombat 9-17 óra
  • ' E ' csoport: három hetente szombatonként, 09-16 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' C ' csoport: 2009. január 30. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' D ' csoport: 2009. január 31. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!     ' E ' csoport: 2009. január 31. szombat 09 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás!
  • Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 89.000 Ft., Távoktatásban: 79.000 Ft.

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj 12.000 Ft, tanfolyam indulásakor 37.000 Ft, 1 hónap elteltével 40.000 Ft.
Távoktatásban: Regisztrációs díj 12. 000 Ft, a tanfolyam indulásakor 30. 000 Ft, 1 hónap elteltével 37. 000 Ft. Mindkét tanfolyami rendszerben a vizsgadíj: 2 X 30. 000 Ft, ami 1 hónappal a vizsgák előtt fizetendő.

A tanfolyam során a hallgatók először az államilag elismert RUHÁZATI ELADÓ vagy ÉLELMISZER ÉS VEGYIÁRU ELADÓ, majd ezt követően KERESKEDŐ BOLTVEZETŐ szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak, amit a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet mint állami szerv állít ki. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: . - Telefonszám: 06 30 / 367 - 92 17

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Gyógymasszőr tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Gyógymasszőr tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 726 01 0010 5201)

A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció.

A képzés időtartama: 11 hónap, 860 óra (260 óra elmélet + 600 óra gyakorlat).Az elméleti képzésre 2 x kb. 2 hónapon át tartó időszakban, egymástól néhány hét szünettel kerül sor. A gyakorlati képzés az első elméleti blokkot követően kezdődik.

Az elméleti képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A gyakorlati képzés helye: az adott kórház, fürdő, gyógyintézmény munkarendje szerint, egyénileg egyeztetett időpontokban.

A képzéshez szükséges végzettség: középiskolai végzettség (érettségi)

Tantárgyak: Modulok:

• 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban
• 2326-06 Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem
• 2328-06 Egészségmegőrzés – egészségfejlesztés – egészségnevelés
• 2327-06 Első ellátás-elsősegélynyújtás
• 2390-06 Masszázs alapozás
• 2391-06 Masszázs
• 2392-06 Masszőr szakmai szolgáltatás
• 2393-06 Gyógymasszázs

Az órák:

  • ' A ' csoport: péntek 16-20 és szombat 09-14 óráig. Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' A ' csoport: 2009. február 06. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás.

A tanfolyam ára: 190 000 Ft

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj: 20 000 Ft, tanfolyam kezdetekor: 60 000 Ft, 3 hónap elteltével: 60 000 Ft, 6 hónap elteltével: 50 000 Ft. + Vizsgadíj jelenleg 44 000 Ft

A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók államilag elismert MASSZŐR (GYÓGYMASSZŐR) szakmai végzettséget tanúsító bizonyítványt kapnak. Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető.

Érdeklődni: . - Telefonszám: 06-30-377-77-97

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00)

A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének és cseréjének közvetítésére. Ellátja a lakások, házak, telkek, bérlet és tulajdonos váltásának közvetítését, és az ügyletek lebonyolításához szükséges dokumentációk, okiratok beszerzésével és előkészítésével összefüggő feladatokat teljesíti.

A képzés időtartama: 4 hónap ( távoktatásban 3 hónap).

A képzés helye: Katona József Gimnázium, Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A képzéshez szükséges végzettség: érettségi vizsga.

Tantárgyak: jogi ismeretek, műszaki ismeretek, gazdasági ismeretek, ingatlanközvetítés és értékbecslés.

Az órák:

  • ' A ' csoport: hetente 2 alkalom, péntek 16-20 és szombat 09-13 óráig (5-5 tanítási óra). Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' B ' csoport: hetente 2 alkalom, kedd és péntek 16-20 óráig (5-5 tanítási óra). Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    
  • ' C ' csoport: havonta 1 alkalom, szombat 08-17 óráig (10 tanítási óra). Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' A ' csoport: 2009. január 30. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás.
  • ' B ' csoport: 2009. január 30. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás.
  • ' C ' csoport: 2009. január 31. szombat 08 óra, megnyitó és oktatás. Távoktatás!

A tanfolyam ára: 76 000 Ft. ; Távoktatásban: 66 000 Ft.

Részletfizetési lehetőség: Regisztrációs díj: 14 000 Ft, a tanfolyam kezdetekor: 45 000 Ft, egy hónap után: 17 000 Ft.
Távoktatásban: Regisztrációs díj: 14 000 Ft, a tanfolyam kezdetekor: 45 000 Ft, egy hónap múlva: 7 000 Ft.

+ a vizsgadíj mindkét tanfolyami rendszerben: 30 000 Ft.

A sikeres vizsgát tett hallgatók középfokú, államilag elismert INGATLANKÖZVETÍTŐ és ÉRTÉKBECSLŐ szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak! Nemzetközi bizonyítvány ( EUROPASS ) igényelhető. FIGYELEM! Minden sikeres vizsgát tett hallgatónknak, bruttó 30 000 Ft-értékben, internetes megjelenést biztosítunk, Magyarország egyik legnagyobb ingatlan adatbázisában! Itt találja: www.ingatlan.org

Érdeklődni: Horváth Tamás - Telefonszám: 06/ 70-209-05-41

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét

Tanfolyam jellege: ismeretterjesztő

A képzés célja: Olyan felkészültségű szakemberek képzése akik anatómia és masszázselméleti, valamint gyakorlati tudással felruházva szakszerűen és eredményesen segítik a környezetükben levő személyek közérzetének javítását, egészségük megtartását.

A képzés időtartama: 2 hónap, 80 óra (elmélet 35 óra, gyakorlat 45 óra)

A képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.

A képzéshez szükséges végzettség: alapfokú végzettség, egészségügyi alkalmasság.

Elmélet:
- anatómia, masszázselmélet

Gyakorlat:
- gyógymasszázs, frissítő masszázs

Az órák:

  • ' A ' csoport: péntek 16-20 és szombat 09-14 óráig.

A következő tanfolyam kezdete:

  • ' A ' csoport: 2009. február 06. péntek 16 óra, megnyitó és oktatás. Ha kezdés időpontja  elmúlt, tájékozódjon legújabb időpontról weboldalunkon! www.2007kapos.hu – Itt!    

A tanfolyam ára: 76 000 Ft, amely tartalmazza az elméleti és gyakorlati oktatás költségét, a jegyzetek árát és az áfát.

Részletfizetési lehetőség: Regisztráláskor 8.000 Ft, a tanfolyam kezdetekor 60.000 Ft, a tanfolyam elvégzését igazoló bizonyítvány átvételekor 8.000 Ft fizetendő.

30.000 Ft engedményben részesül aki a képzés során átjelentkezik vagy az azt követő 1 éven belül beiratkozik a 11 hónapos „gyógymasszőr” képzésünkre, az OKJ-s képzés részvételi díjából!

A tanfolyam végén vizsgát tartunk. A sikeres vizsgát tett hallgatók SVÉDMASSZŐR szakmai végzettséget tanúsító OKLEVELET kapnak.

Érdeklődni: . - Telefonszám: 06-30-377-7797

Kérjük kattintson weboldalunkra, ahol is mindig a legfrissebb információkat találhatja képzéseinkről!
Itt talál bennünket: www.2007kapos.hu – kattintson ránk!!!


Élelmiszer és vegyiáru eladó tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Élelmiszer és vegyiáru eladó tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 02)
A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést.
A képzés időtartama: 150 óra.
A képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.
A képzéshez szükséges végzettség: 8 általános iskolai végzettség.


Műkörömépítő tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Műkörömépítő tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő.

Kéz, és lábápoló, műkörömépítő OKJ 31 815 01 0000 00 00
A képzés célja: A képzéssel elsajátítható: bizonyos bőrbetegségek felismerése, kezelése, a bőrkeményedés, tyúkszem, benőtt köröm kezelése, eltávolítása, kézápolás, gépi és kombinált lábápolás, az eszközök szakszerű használata, klasszikus-, francia-, japán manikűr végzése, parafinos és SPA kezelés kézen és lábon, az összes alapvető műköröm készítési és díszítési technika, a végtagok svédmasszázsa, hennadíszítés.


Műkörömépítő tanfolyam Baja

Bács-Kiskun megyei képzések

Műkörömépítő tanfolyam Baja
Tanfolyam jellege: szakképesítő.

Kéz, és lábápoló, műkörömépítő OKJ 31 815 01 0000 00 00
A képzés célja: A képzéssel elsajátítható: bizonyos bőrbetegségek felismerése, kezelése, a bőrkeményedés, tyúkszem, benőtt köröm kezelése, eltávolítása, kézápolás, gépi és kombinált lábápolás, az eszközök szakszerű használata, klasszikus-, francia-, japán manikűr végzése, parafinos és SPA kezelés kézen és lábon, az összes alapvető műköröm készítési és díszítési technika, a végtagok svédmasszázsa, hennadíszítés.


Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00)
A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének és cseréjének közvetítésére. Ellátja a lakások, házak, telkek, bérlet és tulajdonos váltásának közvetítését, és az ügyletek lebonyolításához szükséges dokumentációk, okiratok beszerzésével és előkészítésével összefüggő feladatokat teljesíti. 


Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: ismeretterjesztő
A képzés célja: Olyan felkészültségű szakemberek képzése akik anatómia és masszázselméleti, valamint gyakorlati tudással felruházva szakszerűen és eredményesen segítik a környezetükben levő személyek közérzetének javítását, egészségük megtartását.


Gyógymasszőr tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Gyógymasszőr tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 51500801)
A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció.


Gyógymasszőr tanfolyam Baja

Bács-Kiskun megyei képzések

Gyógymasszőr tanfolyam Baja
Tanfolyam jellege: szakképesítő
A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció. 


Ruházati eladó tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Ruházati eladó tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 05)
A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést.


Élelmiszer és vegyiáru eladó + Ruházati eladó Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Élelmiszer és vegyiáru eladó + Ruházati eladó Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 03) + (OKJ 31 341 01 0010 31 06)
A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést.


Kereskedő boltvezető tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Kereskedő boltvezető tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő ( OKJ 33 341 01 0000 00 00 )
A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes létrehozni és működtetni egy kisvállalkozást. A vállalkozás környezetéhez igazodva alkalmazza a megfelelő marketing eszközöket. Irányítja, szervezi és ellenőrzi a bolt működését, a raktározást, nyilvántartja a készleteket. Képes az önálló értékesítésre, a bolt szabályszerű üzemeltetésére.


Élelmiszer és vegyiáru eladó tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Élelmiszer és vegyiáru eladó tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 02)
A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést.


Élelmiszer és vegyiáru eladó + Ruházati eladó Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Élelmiszer és vegyiáru eladó + Ruházati eladó Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 03) + (OKJ 31 341 01 0010 31 06)
A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést.


Élelmiszer és vegyiáru eladó tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Élelmiszer és vegyiáru eladó tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 31 341 01 0010 31 02)
A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes ellátni a kereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, értékesítési tevékenységet végez, készletezési, raktározási feladatokat lát el és segíti az árubeszerzést.


Gyógymasszőr tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Gyógymasszőr tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 51500801)
A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció.


Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Svédmasszőr tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: ismeretterjesztő
A képzés célja: Olyan felkészültségű szakemberek képzése akik anatómia és masszázselméleti, valamint gyakorlati tudással felruházva szakszerűen és eredményesen segítik a környezetükben levő személyek közérzetének javítását, egészségük megtartását.


Gyógymasszőr tanfolyam Baja

Bács-Kiskun megyei képzések

Gyógymasszőr tanfolyam Baja
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 51 5008 01)
A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció.


Műkörömépítő tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Műkörömépítő tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő.

Kéz, és lábápoló, műkörömépítő OKJ 31 815 01 0000 00 00
A képzés célja: A képzéssel elsajátítható: bizonyos bőrbetegségek felismerése, kezelése, a bőrkeményedés, tyúkszem, benőtt köröm kezelése, eltávolítása, kézápolás, gépi és kombinált lábápolás, az eszközök szakszerű használata, klasszikus-, francia-, japán manikűr végzése, parafinos és SPA kezelés kézen és lábon, az összes alapvető műköröm készítési és díszítési technika, a végtagok svédmasszázsa, hennadíszítés.
A képzés időtartama: 240 óra.
A képzés helye: Katona József Gimnázium, 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3.
A képzéshez szükséges végzettség: 8. évfolyam elvégzése, egészségügyi alkalmasság, 18. életév betöltése.
Tantárgyak: anatómia, ortopédia, bőrgyógyászat, kéz és lábápolás, műkörömépítés elmélete és gyakorlatia, Nail-art körömdíszítés, munkavédelem, vállalkozási és számítógépes alapismeretek.


Műkörömépítő tanfolyam Baja

Bács-Kiskun megyei képzések

Műkörömépítő tanfolyam Baja
Tanfolyam jellege: szakképesítő.

Kéz, és lábápoló, műkörömépítő OKJ 31 815 01 0000 00 00
A képzés célja: A képzéssel elsajátítható: bizonyos bőrbetegségek felismerése, kezelése, a bőrkeményedés, tyúkszem, benőtt köröm kezelése, eltávolítása, kézápolás, gépi és kombinált lábápolás, az eszközök szakszerű használata, klasszikus-, francia-, japán manikűr végzése, parafinos és SPA kezelés kézen és lábon, az összes alapvető műköröm készítési és díszítési technika, a végtagok svédmasszázsa, hennadíszítés.


Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyam Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 52 341 03 0000 00 00)
A képzés célja: olyan szakember képzése, aki képes az ingatlanok hivatalos értékbecslésének elkészítésére, valamint adásvételének és cseréjének közvetítésére. Ellátja a lakások, házak, telkek, bérlet és tulajdonos váltásának közvetítését, és az ügyletek lebonyolításához szükséges dokumentációk, okiratok beszerzésével és előkészítésével összefüggő feladatokat teljesíti.


Gyógymasszőr tanfolyam: Kecskemét

Bács-Kiskun megyei képzések

Gyógymasszőr tanfolyam: Kecskemét
Tanfolyam jellege: szakképesítő (OKJ 51 5008 01)
A képzés célja: Olyan szakemberek képzése, akik egészségügyi intézményekben, kórházakban, gyógyfürdőkben és egyéb területeken, szakorvos szakmai irányítása és felügyelete mellett végzik munkájukat a betegek (páciensek) gyógyulása és rehabilitációja érdekében. Munkaterületén előforduló legfontosabb feladatcsoportok: gyógymasszázs, frissítő masszázs, hidro- és balneoterápiás kezelések, kommunikáció, elsősegélynyújtás, adminisztráció.



Szűrés

(x)

szótár

 

Yox hrekisite toplista

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

Főbb témáink: képzés, tanfolyam, budapesti képzések békéscsabai képzések, szegedi képzések, székesfehérvári képzések, pécsi tanfolyamok, tolna megyei képzések, puska, pest megyei képzések, győri tanfolyamok, vas megyei képzések, miskolci tanfolyamok, nyíregyházi tanfolyamok, debreceni tanfolyamok, heves megyei képzések, tanfolyamok Egerben, játékok, Bács Kiskun megyei képzések, kecskeméti tanfolyamok, csongrád megyei képzések, veszprém megyei képzések, tanfolyamok Veszprémben, Somogy megyei képzések, informatikai tanfolyamok, szépségápolás- divat képzések, nyelvtanfolyamok, gyakorlati képzések, kereskedő képzések, idegenforgalmi képzések, vendéglátóipari képzések, fodrász képzés, kozmetikus képzés, művészeti képzések, kézműves képzések, Zala megyei képzések, tanfolyamok Zalaegerszeg, gazdasági képzés, sport tanfolyamok, magántanár, kozmetika, szépségszalon, marketing képzés, fodrász képzés, kozmetikus képzés, mezoterápia, mikrodermabrázió Esküvői fotós , Honlapkészítés: népkertkft